2.4. A második generáció¶

A vákuumcsöveknek számos hátrányuk volt a számítógépek építőelemeként; nemcsak hogy meglehetősen nagyok voltak, de nagy mennyiségű elektromos áramot fogyasztottak és nagy mennyiségű hulladékhőt termeltek. Az első generációs számítógépek szobaméretűek voltak, és gigantikus légkondicionáló rendszereket igényeltek. A vákuumcsövek még megfelelő hűtés mellett is hajlamosak voltak kiégni, és cserére szorultak.

A tranzisztort 1947-ben találták fel. A tranzisztor ugyanazt az alapvető feladatot látta el, mint a vákuumcső – elektronikus kapcsolóként működött, amely be- vagy kikapcsolható volt -, de gyorsabb, megbízhatóbb, kisebb és sokkal olcsóbban volt megépíthető.

Computer History Museum

The Silicon Engine (Stop watching at 6:00 mark)

Az 1950-es évek végére a számítógépekben felváltották a vákuumcsöveket. Az a képesség, hogy több alkatrészt tudtak kisebb helyre pakolni, és ezek megbízhatóan működtek, a számítógépek új, második generációját eredményezte. Ezek a gépek kisebbek, megbízhatóbbak és gyorsabbak voltak, mint az 1940-es évek és az 1950-es évek elejének gépei. Azonban általában még mindig több szekrényt foglaltak el, és olyan drágák voltak, hogy csak a nagyvállalatok engedhették meg maguknak.

Az IBM 1620 – egy második generációs számítógép